Senkinek nem kellenek a Heti Válasz kiadványai
A pályázat második köre is sikertelen volt.
Az egykor fideszes, majd ellenzéki lapot ismét utolérte anyapártja.
Mialatt készült a múlt heti HVG, amely a NER mázliasszonyait mutatta be, a Mahir faxon közölte, hogy azonnali hatállyal szerződést bont a HVG kiadójával, és már a következő plakátot sem helyezte ki a hirdetőoszlopaira – helyhiányra hivatkozva egy bulvármagazint ragasztottak ki lapunk helyére. Erről szól a hetilap címlapsztorija.
A volt köztársasági elnök belőtte az új online Válasz helyét, amelynek szerinte jó helye lesz a független oldalak között.
Néhány hónappal azután, hogy nem csak a nyomtatott, de a digitális kiadása is megszűnt a Heti Válasznak, a hetilap alapemberei megint összeálltak.
Értesülésünk szerint felmondták a szerződést.
Az elemző szerint az április választáson Orbán Viktor nem egy újabb csatát nyert meg, hanem a háborút. Az interjú a Heti Válasz digitális kiadásában jelent volna meg, azonban ma bejelentették, megszüntetik az egészet. Így Török Gábor a blogján hozta nyilvánosságra a beszélgetést.
Megszűnik a hetilap digitális kiadása, a valasz.hu-n sem lesznek friss írások.
Cáfolta a Magyar Idők értesülését a Heti Válasz főszerkesztője.
Az Orbán-rendszerben a maffialogika érvényesül, az árulóknak nincs helyük a családban, konszolidáció nem létezik. A Heti Válasz csődvédelmet kér, a Hír TV vezetője hamarosan távozhat. A Simicska-birodalom bukásáról szóló HVG-összeállítás második részét olvashatják.
A volt köztársasági elnök publicisztikában állt ki a nyomtatott hetilapként megszűnt Heti Válasz mellett.
Kár a Heti Válaszért. És kár azért, amit csinált tizenöt éven át.
A Heti Válasz megszűnésével eltűnt a nyomtatott sajtó a konzervatív jobboldalon, ahol megengedhető volt a kritikai hang is. De kinek a felelőssége mindez? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
Az Echo tévé műsorában a kormányközeli Figyelő és a pestisrácok.hu munkatársai, valamint Boros Bánk Levente, egykori kisgazda képviselőjelölt viccelődtek a mostanság megszűnt jobboldali lapokon.
Kiakadt Lukácsi Katalin a nyomtatott Heti Válasz megszűnésén, amely lapnak köszönhette, hogy egykor, szüleitől eltérően, a jobboldalt választotta. Lassan már az a kérdés szerinte, „akarunk-e még Magyarországon demokráciát játszani”.
A jövő héttől csak elektronikus formában érhető el a hetilap.
A Kreatív értesülése szerint a kutyatévével befutott Milkovics Pál is érdeklődik a lehetőség iránt.
Lapunknak már korábban megerősítette vételi szándékát.